SGF2022: Nem szűkölködött bemutatókban az idei IGN Expo sem

2022.06.12.
Publikálta:
5 perc olvasás

Az amerikai IGN önálló műsorában többek közt a DNF Duel, a Gungrave, a MadiSon és a The Walking Dead: The Last Mile előzetesét is megnézhetjük.

A tavalyi év után ismét önálló műsorral készült az amerikai IGN a Summer Game Fest rendezvénysorozatra, melyben rendszerint kisebb stúdiók alkotásait helyezték a középpontba. A játékok nem csak stílusukban, de hangulatukban és játékmenetükben is igen változatosak, így érdemes lehet mindenkinek csemegézni az alkotások között. Azok, akik a teljes műsorra kíváncsiak, az alábbi linken megtekinthetik, alant pedig néhány kiemelt játék mellett ejtünk néhány szót az itt bemutatott játékok mindegyikéről, természetesen az előzeteseik kíséretében. Lássuk is, miket tartogatott az idei IGN Expo:

Az idei Summer Game Festen már bejelentettek egy vadonatúj Aliens-játékot, de itt mutatkozott be az Aliens: Fireteam Elite új kiegészítője is. A Pathogen három új küldetés, hardcore módot és mutálódott xenomorphokat tartogat, a megjelenés pedig augusztus 30-án esedékes.

Ismét megmutatta magát a Block&Load 2, ami a Minecraft és a Team Fortress szerelemgyerekeként aposztrofálható leginkább. A rajzfilmes körítést a golyózápor és a rombolható környezet koronázza meg. A játék PC-re és konzolokra egyaránt érkezik, valamint pályaszerkesztőt is kap, amit természetesen meg is oszthatunk majd másokkal.

A játékmódokra fókuszáló előzetest kapott az anime-stílusú összecsapásokat ígérő DNF Duel. A játékmódok között nem meglepő módon találunk egyjátékos és többjátékos módokat, legyen szó lokális vagy online multiról, de a szabad gyakorlás is adott, valamint különféle extra felszereléseket, átvezetőket is kioldhatunk majd, bővítve ezzel saját gyűjteményünket. A játék június 28-án érkezik PC-re és PlayStation 4-5 konzolokra is.

Egy harci légdeszkával felszerelt cica, aki gonosz unikornisokra vadászik. Na, eladtam? Mert pontosan ezt kínálja a Gori: Cuddly Carnage „skate n slash” játékmenete. A zsenialitás és az őrület vékony mezsgyéjén található játék PC-re érkezik, amint az unikornisok megengedik azt. Addig pedig alant megnézhettek egy játékmenet előzetest belőle:

Újabb előzetessel jelentkezett az ígéretes horrorjáték, a MadiSon is, amely ezúttal a történetre fókuszál. A Nosebleed Games alkotása Július 8-án érkezik majd PC-re, az alábbi cikkben pedig foglalkoztunk már vele néhány szó erejéig.

Az új előzetes mellett kipróbálható korai hozzáférésű változatot is villantott a Project Warlock 2. A Buckshot Software és a Retrovibe pörgős shootere a klasszikus FPS-ek kedvelőinek okozhat kellemes órákat, már csak azért is, mert a nagyobb pályák mellett számtalan újdonságot és játékmeneti finomhangolást (már ha lehet erről beszélni ebben az esetben) kapott a folytatás.

Szintén a retro hangulat jegyében készül a Pixelated Milk klasszikus JRPG-ket idéző alkotása, a Sacrifire. A dinamikus harcrendszerrel és a fejlesztők szerint komoly, morális kérdéseket feszegető történet során Antioch városa mellett Erebus vidékeit is bejárhatjuk, ezekbe enged betekintést a játék legújabb előzetese is. A Sacrifire 2023-ban érkezik PC-re, később pedig konzolos megjelenés is várható:

Előzetest kapott továbbá a The Walking Dead világában játszódó The Last Mile is. A narratív kalandjátékot leginkább egy interaktív filmként lehetne értelmezni, melyben a történet végkimenetele az általunk meghozott döntésektől függ. A játék megjelenése július 11-én várható.

A fent említett címek mellett természetesen egyéb játékok is helyet kaptak a műsorban. A Stardew Valley nyugodt, menedzselős játékmenetét például több cím is követi, így a Wanderlost zombis-kraftolós túlélő játékmenete, a Roots of Pacha, ahol az őskorban kell helyt álljunk, vagy épp a Super Zoo Story, melyben egy állatkertet menedzselhetünk majd. Ilyesmi élményt kínál majd a Dimkum című játék, amely június 14-én érkezik a Steam korai hozzáférés programjába, illetve a Core Keeper és a Coral Island című játékban is, ami október 11-én jelenik meg korai hozzáférésben.

Saját városunkat építhetjük az augusztusban érkező Orx-ban, amely a kártyajátékok gyűjtögetős mechanikáját vegyíti a városépítős játékok stratégiai élményével. Kártyázhatunk a Beneath Oressa című játékban is, amely a városépítést felfedezésre és hősökre cseréli, ha pedig valódi szuperhősökre vágyunk, az idén ősszel érkező Superfuse-ra érdemes vetni egy pillantást.

Azok, akik adrenalindúsabb élményre vágynak, megpróbálkozhatnak a No Place for Bravery című pixelart side-scroller akciójátékkal, vagy a hasonló élményt kínáló Moonscars, illetve a There is No Light című játékkal is. Túlélésünk lesz a tét a Forever Skiesban is. A pörgős arénaharcokból nem lesz hiány a június 13-án alfázó Hyper Squadban sem, ahogy a Gungrave G.O.R.E. vérgőzös előzetese is garantáltan emel az adrenalinszintünkön. Hasonlóképp tesz a Wanted: Dead is, ami az idei év utolsó negyedében érkezik PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.

A kissé furcsább stílusú játékok kedvelőinek szerezhet bizarr élményeket a Quiet Farm, amiben egy tehénnel kell megvédenünk a vidéket az idegen inváziótól, de hasonlóan állatokat, pontosabban antropomorf lényeket irányíthatunk majd a Starkeepers című MMO-ban is, aminek játszható alfa változata jövőre érkezik majd. A sci-fi körítés helyett az első világháborúba kalauzol el a Ratten Reich című stratégia, melyben gyíkok, patkányok és csótányok esnek egymásnak, amolyan modernizált S.W.I.N.E.-élményt kínálva.

Végül pedig említsünk meg két versenyjátékot is, ezek egyike a Halálos Iramban-filmek által inspirált Trail Out, melyben a versenyzés mellett robbanás is lesz bőven, a másik pedig a PS1-es korszak stílusát visszahozó AG-racer, a VergeWorld, amiben véletlenszerűen generált pályákon versenyezhetünk fejleszthető antigravitációs siklónkkal.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”7014,7022″]

Ezekkel a játékokkal jelentkezett idén az IGN Expo, de természetesen a többi rendezvény kínálatát is kivesézzük a későbbiek során. A Summer Game Fest további bejelentéseit külön is megnézhetitek dedikált aloldalunkon.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Tizenkét percen át mozog a Street Fighter 6

Következő cikk

Tizenöt percen át mozog a Starfield

UgrásFel

További olvasnivaló

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az

Párterápiás örömjáték nemcsak pároknak – It Takes Two játékteszt 

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni az életünk örömeiről, sokszor még a kikapcsolódás