Squid Game valóságshow készül Netflixre

2022.06.16.
Publikálta:
1 perc olvasás

A sorozat játékai által inspirált kihívásokban mérettethetjük meg magunkat.

A Squid Game, avagy Nyerd meg az életed, ahogy itthon ismerhetik, valósággal letarolta a Netflixet. Az egyik legsikeresebb sorozatként nem meglepő módon érkezik a folytatás, sőt, a streaming szolgáltató nemrégiben bejelentette, hogy teljes univerzumot épít a koreai sikerszéria mögé, így egy dokumentumfilm, és a most bejelentett valóságshow is képernyőkre kerül.

A Squid Game: The Challenge című valóságshow 456 résztvevője minden idők eddigi legnagyobb Netflixes nyereményéért küzd, a győztes ugyanis 4,56 millió dolláros főnyereményt vihet haza. A jelentkezőket a világ minden tájáról várják, noha angoltudás szükséges a részvételhez. Aki kedvet érez hozzá, az alábbi oldalon adhatja le jelentkezését a játékra.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”6519,6966″]

Kapcsolódó, bár korábbi hír, hogy hivatalosan is megerősítették a második évad érkezését, melyben az első évadban szereplő játékok győztese, Gi-hun igyekszik megállítani a verseny titkos szervezőit. Emellett egy dokumentumfilm is készül, ami a sorozat elkészültének kulisszatitkaiba enged mélyebb betekintést.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

A Sony hamarosan bemutathatja a DualSense „Pro” Controllert

Következő cikk

A belső vizsgálat szerint nincs rá bizonyíték, hogy az Activision Blizzard eltusolta volna a zaklatási ügyeket

UgrásFel

További olvasnivaló

Írósztrájk Hollywoodban, mi lesz veled Stranger Things és többiek?

Minden, amit tudni érdemes a helyzetről, röviden. Ha kicsit is

The Last Of Us Első évad: A sorozat, ami nagyon jó, mégis rossz és idegesítő 

Az HBO legújabb zászlóshajója igazi anomália, mert tényleg jó, és