Berombolt a Superman első előzetese! Nagyon vártam, nagyon élveztem, Kryptót úgy eladták nekem egyből, hogy legszívesebben azonnal rohannék a moziba. Az előzetest látva én megnyugodtam, minden adott, hogy végre tényleg kapjunk egy igazán jó DC filmet. Ami feltűnt, hogy végre tényleg színes a Superman jelmez, a sötétebb jelenetekben is jól látható, ami erőt sugárzó, reménykeltő jelenséggé teszi az Acélembert. A trailerből pedig árad a pozitív energia. Nagy, hangos, de karakterközpontú és drámai kalandra lehet számítani, a zene remek, és szégyen-nem szégyen, de nekem már nem hiányzik Henry Cavill sem.
Viszont, a Gizmodo.com-on megjelent egy cikk, amiben egy forgatáson kint járt újságíró elmondott egy csomó érdekes dolgot a 2025 július 11-én érkező filmről. Még idén júniusban volt kint a forgatáson, és azért csak most írt erről, mert a stúdió csak most, az első előzetes érkeztével oldotta fel a hírzárlatot az ott járt sajtósok számára. Csomó érdekes dolgot mesélt, és egy csomó mindent tudott meg magától James Gunntól, úgyhogy kezdjük is el.
Nagyon bekezd majd a film
Régóta tudjuk, hogy a Superman nem egy eredettörténet lesz, de Gunn a forgatáson elmesélte, hogy a film egy akciójelenet közepén fog kezdődni.

“Egyből az akció közepén találjuk magunkat,” -mondta Gunn. “Superman már létezik. Lois és Clark már ismerik egymást. Lex zsigerileg gyűlöli Supermant már a kezdetektől, bár személyesen még nem ismerik egymást.”
A történet egy rövid időszakot mutat be
Miután Supermant láttuk akciózni, a film rövid időt fog körülölelni.

A Superman az örökségről szól, de meg kellett változtatni az eredeti címet
Mikor a filmet bejelentették még Superman: Legacy (Örökség) volt a munkacíme. Aztán 2024 elején Gunnék megváltoztatták csak szimplán Superman-re.
“Szerintem az eredeti cím nagyon a múltba révedést sugallta. És ez a mozi nem erről szól, hanem a jövőbe tekintésről. Ha majd nézed a filmet érteni fogod honnan jön “Örökség”, mert Clark és kriptoni szülei kapcsolatát, valamint Clark és az emberi, nevelőszülei kapcsolatát is a fókuszba helyezzük, illetve bemutatjuk Clark őrlődését a kettő között. Tehát innen jön az Örökség, csak úgy éreztem ez a cím kicsit túlságosan is visszafele néz.”

Az akciójeleneteket a levegőben rögzítették
Mivel Superman repül, Gunn azt akarta, hogy ne csak a földön legyenek elképesztő akciójelenetek, hanem a levegőben is. Hogy ezt megtegye, számtalan menő filmből inspirálódott, majd a siker érdekében technikai újításokat is bevetett.
“A levegőben forgatni valamit meglehetősen nehéz. Szóval szénné néztünk néhány olyan filmet, mint a Top Gun: Maverick. Rengeteg jelenetet úgy vettünk fel, hogy Superman köré drónokat engedtünk. Mindezt egy hangszínpad közepén. Vannak ezek a kicsi, brutál jó drónok, amivel készítettük ezeket, a drónokat pedig a világ legjobbjai irányították.”

Tehát ezt úgy képzeld el, hogy egy stúdióban Supermant kábelekkel megreptették, és ezt körülötte köröző drónokkal vették fel. Ami azért lesz jó, mert így nem egy CGI karaktert kell az égre kreálni, hanem az igazi színész mögé kell CGI eget rakni. Mivel sokkal könnyebb élethű hátteret létrehozni, mint egy élethű CGI-embert, ez szerintem durva jól fog működni.
Komolyabb lesz, mint a Galaxis őrzői
Gunn korábbi szuperhősei erősen a komédia irányába billentek, de a Superman esetében ez nem így lesz.
“A Superman világa tele lesz reménnyel, vidámsággal, ugyanakkor hihetetlenül komoly és mély is lesz. Lesz benne humor, de korántsem annyi, mint a Suicide Squadban vagy az Őrzőkben. Rachel (Brosnahan, aki Lois Lane-t játssza) és David (Corenswet, aka Superman) is olyan, akiből árad a humor, szóval lesz benne, de olyan világot próbálunk megalkotni, ami földhözragadt, mély, de egyben álmokkal teli is. Olyasmi fantasy lesz, mint a Trónok harca, tele mélységgel, csak ebben szuperhősökkel. Milyenek ezek a szuperhősök? Kétségtelenül meg lesz a varázsa.”

A film fő zenei témáját maga a filmzene fogja adni
Gunn egyik védjegyévé vált, hogy filmjei felérnek egy best of slágerek válogatásalbummal, most azonban ez máshogy lesz. A film zenéjét ezúttal John Murphy eredeti dallamai adják, ami kicsit a régi, John Williams szerezte 1978-as filmzenét is megidézi. De azért néhány dal így is felcsendül majd benne, de elvétve.
Superman gatyája
Én ebbe nem akarok nagyon belemenni, láttam az okoskodást az interneten ezzel kapcsolatban, magam részéről húzhatja a fejére is, csak jó legyen a film. A lényeg, hogy sokat agyaltak rajta, hogy legyen vagy ne legyen gatya rajta, mindenféle formájút megnéztek, készültek tesztfelvételek gatyával és nélküle is, és végül arra jutottak, hogy lesz. És ez szerintem nem baj, és az előzetest látva őszintén ki nem sz@rja le? Eleve az összes szuperhősjelmez a birkózók és pankrátorok ruháját másolta, mikor a múfaj létrejött.

Mister Terrific létfontosságú
A filmben találkozhatunk majd néhány másik szuperhőssel, benne lesz Sólyomlány és a Zöld Lámpás, de a történet szempontjából létfontosságú lesz Mister Terrific.

“Mindnek meglesz a maga nagy pillanata. Ezek nem cameók lesznek, hanem fontos mellékszerepek, de mind közül Mister Terrfic lesz a legfontosabb. Hatalmas része van a cselekmény alakulásában.”
Lex Luthor már szinte egy varázsló
Persze nem szó szerint, De Gunn olyannak képzelte el, hogy Lex olyan okos és olyannyira otthon van a tudományok világában, hogy egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, mint aki varázsol.

Soha nem láttuk még így Clark és Lois kapcsolatát
Gunn a Lois Lane és Clark Kent kapcsolatát firtató kérdésekre a következőt válaszolta:
“Szerintem ez olyan lesz, amit még egy szuperhős filmben sem láttunk. Egy meglehetősen komplikált kapcsolat az övéké. Hosszú jeleneteken át fogjuk bemutatni milyen lehet a kapcsolata Loisnak, aki hihetetlenül intelligens, keményfejű, makacs, szkeptikus újságíró egy olyan emberrel, aki felhőkarcolókat képes felemelni.”

Egyébként Lois valószínűleg még nem tudja, hogy kicsoda Superman, csak azt, hogy létezik Superman.
A Superman egy önálló történet lesz
Ugyan ez fogja indítani az új DC Univerzumot, a Superman olyan film lesz, ami önmagában is megállja a helyét. Tehát nem arra tervezték, hogy felvezessen 32 másik DC filmet, hanem arra, hogy önmagában, a saját lábán megállva legyen kerek egész.
Nagyon kevés ember ismeri az igazi Supermant
Fontos volt, hogy olyan színészt találjanak, aki mind Supermant, mind Clark Kentet el tudja játszani, mert ez a kettősség adja a karakter gerincét.
Gunn: “Nem csak Clarkról szól, és nem is csak Supermanről. És mindkettőt csak nagyon kevesen ismerik, csak a szülei és még néhány ember. Valaki szerint Superman az igazi karakter, és Clark csak egy álca, míg mások szerint Clark az igazi, és Superman egy álca. De én nem hiszek ebben, Szerintem csak az tudja ki igazán Superman, aki mind Clarkot, mind Supermant ismeri. És csak akkor, ha mindkettőt ismeri tudja megmondani ki is ő igazából.
Sok forog a kockán
Gunn nagyon is érezte a nyomást a forgatásokon. “Nyomorult vagyok” mondta. “Higgyétek el, majd belerokkanok, de remélem a nagyobb jó érdekében teszem.”
