Új horrorjátékon dolgozik az eredeti Silent Hill atyja

2020.12.23.
2 perc olvasás

Keiichiro Toyama az első Silent Hill atyja új stúdiót alapított, és egy akció-horror játékon dolgoznak épp.

Nem csupán a horrorrajongók, de a gamer világ számára sem szükséges bemutatni a legendás Silent Hill szériát. A Konami berkein belül megjelent sorozat a Resident Evil mellett a mai napig a pszicho-horror kedvelőinek egyik szeretett címe, a folytatás legkisebb morzsája pedig rögtön lázba is hozza a rajongókat. Sajnos most sem folytatásról beszélünk, de mindenképp érdemes lesz figyelni a Bokeh Game Studio munkásságát.

Már csak azért is, mert Keiichiro Toyama, az eredeti Silent Hill megálmódója mellett a csapatot olyan tagok alkotják, akik a The Last Guardian, vagy épp a Gravity Rush fejlesztésében vettek részt. Ezek a játékok inspirációs forrásként is szolgáltak számukra. Emellett a horror sem ismeretlen terep a fejlesztőknek, hiszen Junya Okura korábban a Siren ( Európában Forbidden Siren címen jelent meg ) című játék vezető pályatervezője volt, Kazunobu Sato pedig ugyanezen játék producereként tevékenykedett. Ők hárman a Bokeh Game Studio alapítói.

Az alapítók, balról-jobbra: Junya Okura, Keiichiro Toyama, és Kazunobu Sato

Egyenlőre túl sokat nem tudni még a játékról, hiszen korai fázisban van a fejlesztés, de az alkotók megerősítették, hogy a Silent Hill széria rajongóinak okozhat kellemes perceket a program. Noha nem hardcore horror címnek szánják, sokkal inkább egy borzongató kalandnak, ez azért elég jó referencia. Toyama elmondta továbbá, hogy a játékban a harcok és a történetmesélés is fontos szerephez jut, ehhez pedig korábbi játékaiból ismerős elemeket és motívumokat is felhasználnak majd. Emellett megerősítették, hogy multiplatform címről van szó. Fő platformként a PC-t jelölték meg, de szeretnék, ha konzolokra is sikerülne kiadni a játékot, így esélyes, hogy Playstation 5, illetve Xbox Series X/S gépekre is ellátogat majd a cím.

Még csak most léptünk be a prototípus-fejlesztés fázisába, és nagyjából három évre van szükségünk a fejlesztéshez. Szóval reméljük, hogy három év múlva a kezünkben tarthatjuk majd a játékot.

– mondta el Kazunobu Sato, aki egyben a játék producere is.

A megjelenés tehát, ha minden a tervek szerint halad, valamikor 2023-24 környékén esedékes, de ez még nem kőbe vésett dátum. Addig is, a stúdió Twitter csatornáján folyamatosan követhetitek majd a híreket a játékkal kapcsolatban, de természetesen mi is beszámolunk majd arról, ha valami érdekesebb fejlemény történik.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Praey for the Gods – Ilyen egy bossfight PS5-ön

Következő cikk

Platinum End – Új anime a Death Note alkotóitól

UgrásFel

További olvasnivaló

“A Sikoly 6. brutál véres, Méltó régi nagy híréhez” Sikoly 6. kritika 

Az elején le kell szögeznem, hogy imádom a Sikoly filmeket,

A Kokainmedve nagyon sz@r, és épp ezért nagyon jó!

Dirmeg-dörmög a medve, nincsen neki jókedve. Aztán talál kokaint, és