A jelenleg folyó ügy mellett most egy befektető perelheti a céget, méghozzá a botrány miatt kialakult helyzetért és a részvények mélyrepüléséért.
Rettentően nagy a felfordulás a kaliforniai vállalatot érintő ügyekben. Éppen megírtuk, hogy a Blizzard elnöke, J. Allen Brack elhagyja a céget, helyét pedig két korábban vezető pozíciót betöltő alkalmazott veszi majd át, újabb események zajlanak a cég körül.
Először is, a World of Warcraft egy újabb vezetője távozott a fejlesztőcsapatból. Craig Morrison 2013 óta volt tagja a Blizzard csapatának, dolgozott többek közt a művészeti részleg menedzsereként 2019-ig, tavaly óta pedig a Shadowlands és a Burning Crusade Classic változatán is. Távozását Twitteren jelentette be, ahol elmondta, hogy egy ideje fontolgatja már távozását, az elmúlt hetek eseményei azonban megerősítették ezen lépés helyességét.
Frissítés: Újabb információk alapján Jesse Meschuk, a HR-részleg egyik vezetője szintén a távozott a cégtől. Távozását a vállalat sem kommentálta, csupán annyit közöltek, hogy már nem tagja a csapatnak.
Emellett az alkalmazottak is komoly lépésre szánták el magukat, megalakították ugyanis az ABK Workers Alliance nevű szervezetet, amely egy nyílt levelet küldött az Activision vezérigazgatója, Bobby Kotick részére, melyben több kritikát és követelést is megfogalmaztak a cég vezetésével szemben. A szervezettben több, az Activision Blizzard alá tartozó stúdió emberei megtalálhatók, így az Activision, a Beenox, a Blizzard Entertainment, a High Moon Studios, az Infinity Ward, a King, a Raven Software, a Sledgehammer Games és a Vicarious Visions emberei is. Utóbbi egyik korábbi vezetője, Jennifer Oneal áll most a stúdió élére. Követeléseiket Twitteren is megfogalmazták, illetve az aktuális fejleményekről is itt adnak tájékoztatást.
A Polygon értesülései szerint az egyik befektető csoportos keresetet nyújtott be a Blizzard ellen.
Közben az új vezetés, Jennifer Oneal és Mike Ybarra egy konferenciahívásban vesz részt Bobby Kotick vezérigazgatóval, utóbbi pedig – állítása szerint – elkötelezett egy biztonságos munkakörnyezet kialakítása iránt (nem késtél el ezzel kicsit?). Ez azonban még nem minden!
A kialakult helyzet miatt ugyanis egy újabb pert akaszthatnak a Blizzard nyakába. A Polygon értesülései szerint az egyik befektető csoportos keresetet nyújtott be a cég ellen. Gary Cheng a The Rosen Law Firm támogatásával nyújtotta be a keresetet, melyben többek közt a vezetőség felelőtlenségét és nemtörődömségét okolja a kialakult helyzetért, valamint az ebből fakadó értékvesztésért.
A jelentés szerint a részvények értéke összesen 12,7%-ot esett mindössze néhány nap leforgása alatt, köszönhetően Bobby Kotick sablonos reakciójának és a kitört botránynak egyaránt. Cheng szerint a vállalat baklövései és hibái okoztak veszteségeket és károkat a befektetőnek, illetve az általa képviselt csoportnak.
A szponzorok sem nézik túl jó szemmel a fejleményeket, a Dexerto cikke nyomán ugyanis úgy tűnik, a T-Mobile kihátrált a cég és az általa szervezett rendezvények mögül. Nem csupán a T-Mobile logók tűntek el a Call of Duty League Stage 5 Major és az Overwatch League eseményeiről, de a közös nyereményjátékuk is törlésre került.
[rb_related title=”Még több a témában:” total=”4″ ids=”5506,5546,5564,5628″]
Ti mit gondoltok a jelenleg kialakult helyzetről? A fenti gyűjteményben megtaláljátok a korábbi cikkeket is, amiben minden fontosabb részletről beszámoltunk.
2 hozzászólás
Pingback: Újabb két nagy szponzort bukhat a Blizzard - Techyou
Pingback: Egy teljesen új univerzumban játszódó túlélőjátékon dolgozik a Blizzard – Techyou