A ResetEra fórumán megjelent pletykák egy új dark-fantasy játékról keringenek.
Az Arkane Studios az utóbbi időben a Dishonored vagy épp a Prey címekről ismert, de nekik köszönhető a klasszikus Arx Fatalis is. Továbbá, náluk készül a Deathloop című időmanipulálós lövölde is, és úgy tűnik, most egy másik projektjükről is lehull a lepel.
A fejlesztők korábban egy új fantasy címhez kerestek embert, egy a ResetEra fórumon felbukkant, magát bennfentesnek nevező felhasználó pedig azt állítja, hogy meg is tudott néhány részletet. Eszerint míg a francia csapat a Deathloop fejlesztésén munkálkodik, az amerikai divízió egy teljesen új IP-t fejleszt.
Az új cím az „Omen” kódnéven futó vámpíros dark-fantasy játék lesz, melyet egy hónapon belül, az idei E3 során mutatnak majd be. A megjelenésre sem kell már túl sokat várni, hiszen az információk szerint valamikor 2022 tavaszán érkezhet a projekt. Tudva, hogy a Bethesda nemrégiben a Microsoft keze alá került, az Xboxos és PC-s megjelenés valószínűbbnek tűnik egy Playstation konzolokra történő debütálásnál, de erről egyelőre nincsenek információk.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”3516,2352″]
Persze fontos leszögezni, hogy egyelőre mindez csupán pletyka és nagyon kevés információ áll rendelkezésre az Arkane új játékról, de a fejlesztők tapasztalata és az eddigi játékaik minősége bizakodásra ad okot. Ha már vámpírok, tudjátok mit néznék meg nagyon? Egy új Legacy of Kain projektet… Emlékszik még arra valaki?
2 hozzászólás
Pingback: Redfall - Bemutatkozott a Dishonored alkotóinak új vámpíros játéka - Techyou
Pingback: Redfall - Bemutatkozott a Dishonored alkotóinak vámpíros játéka - Techyou