A film, amit élveztem és szerettem miközben jól felidegesített.
Kemény idők járnak DC filmes részlegére, szinte már arra se emlékszik az ember mikor volt utoljára jó filmjük, át is szervezik az egészet, én mégis nagyon bíztam abban, hogy ez a film jó lesz. És Andy Muchietti rendezőben, az Az-ból és Pennywise-ből szerintem mindent kihozott, amit lehetett, és a 2013-as Mama című horrorja is azt bizonyította, hogy szorult bele tehetség bőven. Aztán jöttek az előzetes kritikák, az emberek áradoztak róla, imádom a Keaton Batmant, és ő is benne van, úgyhogy nagyon izgatottam ültem be a moziba. És nagyon jól szórakoztam. És egyben hatalmasat is csalódtam. A sztori mint olyan nekem működik, megettem, amit főztek, már a legelején elkaptak, rengeteget nevettem, át tudtam élni a látottakat, helyenként izgultam, sikerült elgondolkodtatniuk is, és érzelmileg is bevonódtam, és a drámai csúcspontok is működtek. Rengeteg nagyon jó ötlet van a filmben, telis tele filmfanoknak szánt utalásokkal, nem várt cameókkal, egyszóval minden benne van, ami a nyár egyik slágerfilmjévé tehetné a Flasht. Jó, néha túltolják a szexvicceket, de nyilván nem én vagyok a célközönség, ezeket a tizenéves fiataloknak szánták, és a legtöbbjén tényleg lehet nevetni. Michael Keaton minden pillanata arany, aki bírta Burton Batmanjét, az itt néha sírva fakad a gyönyörtől, annyira jól használják. És nemcsak nosztalgia hullámvasút, hanem jól meg van írva, szerves része a történetnek. Mi hát a baj?
Nyilván egyszer Ezra Miller. Nehéz úgy nézni a filmet, hogy közben ne a balhéjaira gondolj, hogy függetlenítsd a gondolataidat, hogy milyen ember valójában. De ha ez sikerül, akkor az alakításával nincsen gond.
Ami ettől is nagyobb baj, az a CGI. Na, az kész, a Marveltól is láttunk sok sz@rságot, de ez itt mindent alulmúl. Van néhány zseniálisan kitalált akciójelenet, és vinne a film magával, és akarom is, hogy vigyen, erre rendre kizökkent a hipergagyi CGI. De még ha konstans sz@r lenne! De nem! Van, ami jól/tűrhetően van megcsinálva, és van, ami egész ocsmány. Mikor Flash körül lelassul az idő, az szinte mindig rossz, a többi csak hébe-hóba. És akkor ott vannak még az arcok akciójelenet közben, a kaszkadőrökre rámontírozott deepfake arcok, borzasztóak, a CGI karakterekre rámontírozott deepfake színész arcok dettó, és sokszor olyan jelenet közben is használjak ezt a technológiát, amiben simán meg lehetett volna oldani nélküle. És ez szörnyű, főleg hogy vagy 250 millió dollárba került a film. Jó, nyilván megnyomta a költséget, hogy a pandémia alatt készült, de fura azt látni, hogy például James Gunn azt mondja milyen jó ez a film, mert nem az. Vagyis vizuálisan nem az. Mint történet, sztori tényleg jó, és simán adnék rá tízes skálán 8-9 pontot, ha nem lenne gagyi a CGI. Így olyan hatot-hetet, mert amúgy baromi jól szórakoztam, de tényleg rohadt idegesítő, hogy egy nagy hollywoodi stúdió az egyik zászlóshajójának szánt címét így ki meri engedni a közönség elé. Mit tudom én, ha csak HBO Maxra jön, akkor azt mondom oké, de így…
A film ugyanakkor nem emiatt bukott meg már most, hanem a DC balf@szkodásai miatt, eddig is sokat bénáztak, most átszerveznek, rebootolnak, és ez kész káosz, sok olyan döntést hoztak, amik nem hoztak új fanokat, sőt, a régieket is sikeresen megtizedelték. Plusz Flash sorozatként is népszerű, aki Flash rajongó, az onnan megkapja az adagját, ahogy Supergirlből is, mert abból is van egy népszerű sorozat. Aztán nem úgy tűnik, hogy a plázaközönség annyira csípné a multiverzumos filmeket, jelen állás szerint a Marvel is csak kínlódik vele, még az is lehet, hogy ők is belebuknak. Mert oké, hogy aki geek, azt nem zavarja össze, de a mezei mozinézőt igen, és azt is meg tudom érteni miért. Aztán Michael Keaton Batmanje is túl idejétmúlt, túl régi ahhoz, hogy a mostani moziba járó közönséget lázba hozza. Ha mondjuk Nolan Batmanje lett volna benne, az egész más tészta. És ott van még a h@lyegyerek Ezra Miller, semmit se lehet innentől kezdve eladni vele, kész, vége, ennek a gyereknek ennyi volt, és meg is érdemli.
Ja igen, Supergirl castingja telitalálat, nem sok szerepet, szöveget írtak neki, de így is bitang mód működik, jó lenne, ha a már bejelentett Supergirl filmben visszatérne Sasha Cullen, mert nagyon jól hozza a figurát. És az igazság az, hogy minden fentebb említett probléma ellenére igenis élveztem a filmet, és merem ajánlani mindenkinek, akit érdekel ez a műfaj. Így is tök jó élmény volt, fogom még újranézni, sokszor, csak azt sajnálom, hogy nem lett belőle az, ami lehetett volna. Klasszikus.
A filmet a Lurdy mozi jóvoltából láthattam.