Szerző: András
Rengetegszer próbálkoznak csalók, pénzt kicsalni e-mailben már jó ideje. Láttuk már Telekom nevében használt online számlákat vagy az E-ON nevében küldött hamis számlákat. Pont ma reggel kaptam egy spam-re használt e-mail címemre egy NKM nevében küldött számlát. Amit persze online azonnal kiegyenlíthetnék. Nagyon fontos, hogy mielőtt bárhova kattintunk, nézzük meg alaposan a feladó domain címét. Kezdetben a hibás helyesírás alapján is rá lehetett jönni az e-mail hamis tartalmára. A jelen levél elég pontosan fogalmaz. Lássuk: Nem nagy összegről van szó, de gondoljunk csak bele, hogy elküldik 1 millió e-mail címre és mondjuk csak 100.000 ember dől be neki. Nagyon fontos,…
Amikor láttam az előzetest, akkor tudtam, hogy meg kell néznem a filmet. A hétvégén sikerült. Bár ne tettem volna. Írhatnám azt a klasszikust is, hogy „megnéztem, hogy Nektek ne kelljen”, de ez eléggé elcsépelt lenne. Nem, nem fogok spoilerezni.A film erkölcsi mondani valójával nem is lenne gond.Egy eléggé kínos, érzékeny témát feszeget. Az USA által előszeretettel használt „járulékos veszteség” témáját járja körbe. Egy két tűz közé szorult társadalmon, népen keresztül. Lehet, hogy túl nagy elvárásokkal ültem neki a filmnek, de végig olyan érzésem volt, mintha a rendező nem igazán tudta volna, hogy a nem túl rossz alapötletet hogyan valósítsa meg,…
Meglepően különleges formátumot választottak, de az tény, hogy a srácok elképesztően jó munkát végeztek a sci-fi hangjátékkal. A rádiójátékok formavilága valószínűleg sokak számára ismeretlen, hiszen a 60-70-es években volt népszerűbb a műfaj. Egy magyar csapat azonban most ezt a formátumot választotta, hogy elmesélje nekünk a Callistoról származó Athias történetét. Ez az Odabenn. Az Odabenn a hatvanas/hetvenes évek klasszikus rádiójátékainak mintájára mond el egy kontinenseken, sőt a Naprendszeren átívelő posztapokaliptikus történetet szörnyekről, lézerfegyverekről, androidokról, apákról, anyákról és gyermekekről, meg arról, mit is jelent embernek maradni egy embertelen világban. Ez a szinopszis fogad minket az Odabenn hivatalos honlapján, melyet a feltörekvő magyar…
A match3 és szerepjáték elemeket remekül kombináló játék harmadik része üde színfolt lehet a műfaj rajongóinak. A Puzzle Quest széria a maga nemében meglehetősen népszerűnek számít. Az eredetileg 2007-ben megjelent első rész már akkor remekül kombinálta a match3 ( mikor három, vagy több azonos színű elemet kell egymás mellé rendezni ) és szerepjáték elemeket. A második rész mindezt tetőzte, egy még szerepjátékközpontúbb játékélmény érdekében, és természetesen érkezett néhány spin-off játék is. A sikert meglovagolva az eltelt évek alatt érkezett néhány klón is, a széria azonban eddig csendben pihent. Az 505 Games azonban ma megmutatta, hogy készül a hivatalos harmadik rész,…
A két kiadó közösen dolgozik az Assassin’s Creed manga változatán, amely az Assassin’s Creed China történetét bővíti tovább. A Ubisoft nem tétlenkedett az utóbbi időben, és ismeretes, hogy egyik legsikeresebb szériájuk, az Assassin’s Creed is több formában is elérhető lesz a közeljövőben. A játékok mellett készül animációs- és filmsorozat is, most pedig a készülő mangáról kaptunk infókat. A Ubisoft partnere a Viz Media lesz, akiket a japán kultúra ismerőinek aligha kell bemutatni, hiszen az amerikai cég rengeteg sikeres cím terjesztésében vett részt. A teljesség igénye nélkül, közük van a Death Note, a Naruto, a Bleach és az Inuyasha sorozatokhoz is,…
A CorNeat Vision szaruhártya implantátuma képes visszaadni azok látását, akik a szaruhártya megbetegedése miatt vesztették el látásukat. A WHO adatai szerint évente körülbelül két millió olyan megbetegedést regisztrálnak, melyben a szaruhártya sérül, így a beteg elveszíti látását. A CorNeat Vision egy gyógyászati segédeszközökre specializálódott cég, melynek legújabb KPro névre keresztelt segédeszköze segíthet visszaadni ezen emberek látását. Nemrégiben elvégezték az első sikeres műtétet, melynek köszönhetően bebizonyosodott, hogy az implantátum valóban képes ellátni funkcióját. Ennek mikéntjéről egy animációt is közzétett a cég. A sikeres műtétet Izraelben, a Beilinson kórházban hajtották végre, a páciens pedig egy 78 éves férfi volt. További tíz páciens…
Élőszereplős pszicho-thriller készül a Wales Interactive műhelyében. A Wales Interactive interaktív pszicho-thriller címet készít I Saw Black Clouds címen, Nicole O’Neill (Penny Dreadful), Rachel Jackson (Outlander) és Larry Rew (Avatar) főszereplésével. A történet főszereplője Kristina, aki egy barátja halálhíre okán tér vissza szülővárosába, később azonban sötét titkokra derül fény, a történet pedig nem nélkülözi a természetfeletti elemeket sem. Természetesen döntéseinkkel alakíthatjuk az eseményeket, melyek nem ritkán morális dilemmákkal szembesítenek minket. Emellett minden döntésünknél számít, hogy az őszinteségen, nyers erőn, erkölcsön és más jellemvonásokon alapulnak-e, melyek szintén befolyásolják a végkimenetelt. A Black Mirror – Bandersnatch, illetve az általunk korábban is végigjátszott…
A Ninja Theory egy videóban mutatta be azokat a technológiai kihívásokat, amivel szembesültek a minden eddiginél részletesebb grafikai világ megalkotása közben. A Hellblade: Seuna’s Sacrifice és a 2013-as DMC mögött is álló Ninja Theory jelenleg két projekten dolgozik. Egyikük az imént említett Hellblade folytatása, a másik pedig a Project:Mara néven futó játék. A Project: Mara egy pszichológiai horror cím lesz, amely egy apartmanon belül játszódik majd. A viszonylag kicsi helyszínnek hála érthető, hogy a Ninja Theory igyekszik minden apró részletet a lehető legtökéletesebben megalkotni, és emiatt messzire hajlandóak menni. Kezdetnek a helyszín alapjaként egy valódi ingatlant szkenneltek be, annak minden…
Gyaníthatóan nem egy összeegyeztetett akcióról volt szó, de az elmúlt héten két autó gyártó is logót változtatott. Kezdjük talán a számunkra kevésbé érdekessel a GM-l. A gyártó az Opel eladásával kivonult Európából, bár némi-nemű kapcsolata van még a Fiat-l. Most pedig lássuk a másik márka változtatását, ami pedig nem más, mint a KIA. Mint látható, egyik márka marketingesei sem igazán erőltették meg magukat, pestiesen szólva, „ezért még pénzt is kapott valaki?”A hivatalos álláspont – mindkét gyártó szerint – a változtatások tükrözik a gyártó elkötelezettségét a fenntartható energiájú közlekedési eszközök fejlesztésében illetve a fiatalságot, lendületességet…. Ha engem kérdeztek, akkor ez egy…
A tegnapi napon az ASUS bemutatta a prémium ZenBook sorozat legújabb laptopjait, a 15,6 colos ZenBook Pro Duo 15 OLED (UX582) és a 14 colos ZenBook Duo 14(UX482) készülékeket, melyek mindketten elnyerték a tekintélyes 2021 CES® innovációs díjat. Bővebben ITT írtunk az Asus újdonságairól. Ezek az új, kétképernyős modellek büszkén mutatják be a dönthető ASUS ScreenPad™ Plus funkciót, tartalmaznak egy teljes szélességű második érintőképernyőt új, automatikus billentési mechanizmussal, amely fokozza az olvashatóságot, segíti a hűtést, és a problémamentes többfeladatos munkavégzés és a kreativitás érdekében zökkenőmentesen működik együtt a főkijelzővel. Új ZenBook Duo készülékek A ZenBook Pro Duo 15 OLED vezető…