Szerző: András
Több nagy tech óriás is közösen dolgozik azon, hogy minél előbb digitálisan is rögzíteni tudják a COVID útlevél segítségével a koronavírus ellen beadott oltásokat. A Microsoft, az Oracle és a Salesforce is tagja annak a technológiai és egészségügyi cégeket tömörítő csoportnak, akik a koronavírus elleni beadott oltások digitális nyilvántartásán dolgoznak. A technológia segítségével egy digitális tárcában lesz majd nyilvántartva az immunizáció bizonyítéka. Akinek van okostelefonja, az az Apple Wallet vagy az Google Pay segítségével tudja felmutatni, hogy COVID útlevél birtokosa, akik pedig nem rendelkeznek iOS vagy Android telefonnal, kinyomtatott QR kóddal tudják bebizonyítani, hogy megkapták az oltást. A csoport része…
Az Europol bejelentette, hogy egy nemzetközi akció keretében sikerrel csaptak le a DarkMarket néven futó illegális online kereskedelmi platformra. Az Európai Rendőrségi Hivatal az Európai Unión belüli hatósági együttműködés legfontosabb intézménye, mely jelenleg 27 tagállam munkáját segíti a nemzetközi bűnözés visszaszorításában. Az aktuális akcióban Németország, Dánia, a Moldovai Köztársaság és Ukrajna vállalt szerepet, de részt vett benne az EU-t nemrég elhagyó Egyesült Királyság, továbbá Ausztrália és az Egyesült Államok is. A DarkMarket jelenlegi ismereteink szerint a digitális tér legnagyobb illegálisan üzemelő piactere volt, mely törvénytelen tevékenységével mostanáig nagyjából 140 millió eurós (kb. 50.4 milliárd forint) bevételt szerzett. Sokan nem is…
Minden autó vásárláskor elhangzó alapvető kérdés, hogy „azt mennyit fogyaszt százon?”. Az elektromos autó vásárlásnál ez miért is lenne másképpen? A kérdés lényegében ugyanúgy elhangzik. Igaz, elektromos autóknál nem a 100 kilométerre vetített fogyasztásra kíváncsi a potenciális vevő, hanem arra, hogy egyetlen feltöltéssel hány kilométert képes megtenni. Véleményem szerint a kérdés feltevése mindkét esetben szinte teljesen felesleges. Régen voltak a gyártók által megadott értékek, amelyekről nagyon sokan tudták, hogy meg sem közelíti a valós értékeket vagy legjobb esetben egy-két literrel kevesebb. A vásárlásnál már ezzel a többlettel kellett számolni. Mivel egyre több botrány volt ezekből a – téves, erősen „laboratóriumi”…
A vártnál valamivel előbb leplezte le a Samsung a Galaxy S21 mobiljait, amely összesen 3 változatban érkezik. A héten már írtunk a Samsung újdonságairól, amelyek a CES 2021 keretében mutatkoztak be, ott azonban nem esett szó a Galaxy S21-es telefonokról. A cég most lerántotta a leplet ezekről is. A kijelző Galaxy S21 három verzióban érkezik, az alapverzió 6,2″-os, a Galaxy S21+ 6,7-es, a legerősebb Galaxy S21 Ultra pedig 6,8″-os Amoled kijelzővel érkezik. A Galaxy S21, illetve S21+ modelleknél a felbontás 2400×1080 pixel, míg az S21 ultra esetében 3200×1440 pixel. A képfrissítési frekvencia dinamikusan változik, maximum 120Hz-et képes kihozni magából. Ez…
Ahogy ‘mindig’, az Epic Store most is egy ingyenes játékkal dobja fel a hetet, amely nem kisebb cím, mint a Star Wars Battlefront II. Ráadásul nem is az alapváltozat, hanem a Celebration Edition, melyben az alapjáték mellett számos extra tartalom megtalálható, egészen a Skywalker kora ihlette kiegészítőkig. Ha belevetnéd magad a multiplayer lövöldébe, most megteheted. Ehhez nem kell mást tennetek, mint felkeresni a Star Wars Battlefront II Epic Store oldalát, majd a GET gombra kattintva behúzni a játékot, amely egészen jövő hét csütörtökig ingyenesen bezsebelhető. Kapcsolódó hír, hogy a tegnapi nap folyamán a Ubisoft bejelentette, hogy nyílt világú Star Wars…
OLED kijelzővel érkezik a ZenBook Pro Duo új generációja, de láthattuk az új ChromeBookot és egy bögre méretű projektort is. A játékosok igényeit megcélzó ROG prezentáció után az ASUS anyavállalat is bemutatta néhány új termékét, amely már inkább az irodai, hétköznapi használatra fókuszál. Megérkezett a ZenBook Pro Duo 14 és 15, a ChromeBook CX9, és a ZenBeam Latte, egy hordozható projektor. Asus ZenBook Pro Duo 15 OLED Az ASUS vezérhajójának szánt ZenBook Pro Duo 15 szíve egy Intel Core i9 CPU, melyhez egy NVIDIA RTX 3070 szériás mobil GPU társul. A maximum 32GB belső memória mellett pedig egy 1TB-os PCIe…
Terítéken a ROG Flow X13, a Scar 17, és a vadiúj Zephyrus Duo laptopok, de a gamer perifériák sem maradtak el. Az Asus Republic of Gamers ( ROG ) divíziója is bemutatta, milyen eszközökkel kívánja megváltani a gamer társadalom jövőjét. Fókuszban három különböző laptop, egy vadiúj 4K monitor, a Claymore II billentyűzet, illetve a Gladius III egér. ROG Flow X13 A ROG kelléktárában egy kissé kakukktojás a CES 2021-en bemutatott ROG Flow X13, hiszen egy kompakt, mindössze 13″-os kijelzővel ellátott laposról van szó, de a készülék így tartogat egy aprócska meglepetést. Az AMD Ryzen 9 5980HS chippel és GeForce GTX…
Az LG is megmutatta néhány új termékét, többek közt új televízióit, egy 4K monitort, és néhány háztartási készüléket is. A Samsung mellett az LG is képviseltette magát a Consumer Electronics Show kiállítói között, és ahogy várható volt, igen széles palettát vonultatott fel. A techbolondok számára készült televízió és monitorkínálattal, de bemutatott egy légtisztító berendezést, és lerántotta a leplet a Gram laptopokról is. Az LG Gram laptopok A koreai vállalat összesen öt új Gram laptopról rántotta le a leplet, melyek az alábbiak: LG gram 17 (17Z90P), LG gram 16 (16Z90P), LG gram 14 (14Z90P), LG gram 2-in-1 16 (16T90P) and LG…
Tévék, okoshűtők, háztartási robotok, és a Galaxy Upcycling program egy újabb lépcsőfoka. Ezekkel az újdonságokkal készült a Samsung. Történetében először idén kizárólag online konferenciák formájában kerül megrendezésre a CES 2021, a kiállítók azonban idén is számos újdonsággal készültek az idei Consumer Electronic Show-ra. Elsőként nézzük, mivel készült a Samsung. MicroLED televíziók A Samsung bemutatta legújabb generációs televízióit, melyek modelltől és mérettől függően 4K és 8K felbontásra is képesek, azonban számos közös jellemzőjük akad. Ezek egyike a MicroLED technológia, aminek segítségével képesek elérni az OLED panelek által nyújtott színmélységet és kontrasztot, ugyanakkor megmarad a fényerő, és nem kell a kisülés kockázatától…
Tavaly már láttuk a Galaxy Chromebookot mely 2020 áprilisában jelent meg OLED kijelzővel. A gépből kétféle konfiguráció lesz elérhető, az alapmodellben egy Intel Celeron 5205U processzor, 4 GB RAM és egy 64 GB-os SSD kapott helyet, míg a drágább verzióban már egy Core i3-10110U, 8 GB memória és egy 128 GB-os tároló található. A gép oldalain két USB Type-C csatlakozót, egy kombinált jack ki- és bemenetet, illetve egy microSD szabványú memóriakártyát kelező kártyaolvasót találunk, a vezeték nélküli hálózatokhoz való csatlakozást pedig egy Wi-Fi 6 modul segíti. A Samsung kiemelte, hogy a gép várhatóan 14 órás üzemidőt fog tudni. A tervek…