Szerző: András
Ahogy azt sejteni lehetett, be is igazolódott. A mai Apple event központjában tényleg a saját processzoruk, és Mac gépek voltak. Korábban megszellőztettük, hogy ezen a héten bemutatkozhatnak az új Mac gépek, és bizony így is lett. A cupertinoi cég a mai rendezvényén lerántotta a leplet első saját tervezésű, Mac gépekbe szánt processzoráról, és megmutatta az új generációs Mac laposokat is. Az M1 chip Az Apple első, teljes egészében saját gyártású, direkt Mac gépek számára kifejlesztett lapkája az M1 nevet kapta. Hasonló technológiával készül, mint az idei iPhoneok A14-es chipje, azonban direkt a Mac architektúrájának megfelelően fejlesztették ki. Az M1 egy…
Valószínűleg sokan tudjátok, hogy a Sony nem csak a saját termékeibe gyárt (fényképezőgépek, okostelefonok, kamerák)szenzorokat, hanem más gyártók is tőlük veszik ezeket fontos kiegészítőket. Több márka termékében is találkozhatunk a japánok érzékelőivel, ide tartozik például az Apple, a Samsung, a OnePlus, illetve olyan nagy fényképezőgépgyártók, mint a Nikon és a Panasonic. A dróngyártók szintén előszeretettel választják a Sony szenzorait, több DJI modellben is ilyenek dolgoznak, ám úgy néz ki, hogy a japán vállalat egy komolyabb szeletet is szeretne magának ebből a tortából, ugyanis 2021-ben útjára indítja Airpeak névre keresztelt projektjét. A cég sajtóközleményében egy olyan, természetesen kamerával is ellátott drónt…
Megjelent az Assassin’s Creed – Valhalla, az idei év egyik legjobban várt Ubisoft játéka, mi pedig hoztunk nektek néhány tippet, ami hasznos lehet Anglia megszállása során. Az Assassin’s Creed széria legújabb epizódja a középkor kezdetére kalauzol el minket, ahol Eivor és viking társai oldalán kell helytállnunk rivális viking hordák, és természetesen a templomosok helyi erői ellen. Ez nem mindig könnyű feladat, szóval szemezgetve az internet sarkaiban, hoztunk nektek jó néhány tippet, amivel könnyebben megy a megszállás. A játékba mi is belevágunk a délután folyamán, így ha van kedvetek, tartsatok velünk a Nexus Twitch oldalán. Lássuk a tippeket. Szabd testre a…
Háromszáz km/h-s száguldás egy elektromotorokkal hajtott szárnyas ruhával a hegycsúcs körül. Hogy erre pontosan mi szükség volt, azt nem tudjuk, de az tény, hogy elképesztően hangulatos videót sikerült rittyenteni a kalandból. A történet röviden annyi, hogy a BMW mérnökei és a Designworks csapata kooperáltak, egy kicsit. A cél, hogy elkészítsék a világ első, BMW i technológiás elektromotorokkal hajtott szárnyas ruháját. Végül 3 év fejlesztés után érett meg munkájuk gyümölcse, melyet a #NEXTGen 2020 keretein belül mutattak be. Erre kevés alkalmasabb embert találhattak volna, mint Peter Salzmann. A 33 éves osztrák ejtőernyős oktató és bázisugró gyakran használt hasonló öltözéket ugrásai során,…
2021 tavaszán érkezik az alap trilógiát, és az azokhoz megjelent összes DLC-t tartalmazó csomag. November hetedike évek óta a Mass Effect közösség nagy napja, hiszen az „N7 Day” mindig izgalmas eseményeket és bejelentéseket hoz a széria kedvelőinek. Számítani is lehetett rá, és a korábbi pletykák is erre utaltak, de most végre hivatalosan is megerősítették: Érkezik a Mass Effect – Legendary Edition. A csomag egyben tartalmazza a klasszikus trilógiát, és az azokhoz megjelent összes DLC-t. De ez még nem minden. Emellett minden korábbi előrendelői, és promóciós célokkal készített egyéb tárgy, fegyver, páncél és minden más is helyet kap benne, hogy igazán…
A legendás Heroes of Might and Magic széria őse a kétezres években kapott egy sikeres reboot sorozatot, most azonban egy újabb, még ambiciózusabb projekt készül. A Heroes of Might and Magic szériát valószínűleg keveseknek kell bemutatni. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az eredetileg 1991-ben megjelent King’s Bounty gyakorlatilag a sorozat közvetlen ősének tekinthető. Itt is egy világtérképen kóborolva, körökre osztott csatákban győzzük le ellenfeleinket, toborzunk magunk mellé lényeket, de még számos apróság hiányzott, ami a „Heroes-formulát” tökéletessé tette. Az orosz 1C Company a kérezres években készített egy sikeres reboot sorozatot a szériából ( bár ennek utolsó részei már inkább…
A budapesti székhelyű The Wild Gentlemen játéka legalább annyira bizarr, mint amennyire a címe sugallja, azonban több szempontból is különleges alkotással van dolgunk. Íme, a Chicken Police. Mindig öröm, ha magyar alkotásról számolhatunk be, így a múltkori Shadhunters, illetve King Arthur játék után most egy megjelenés is köthető kicsiny hazánkhoz. A budapesti székhelyű Wild Gentlemen Chicken Police – Paint it RED című játéka ugyanis a tegnapi nap folyamán jelent meg. A Chicken Police – Paint it RED egy noir hangulatú kalandjáték, melynek főhősei Sonny Featherland, illetve Marty MacChicken. A valaha sikeres detektívpáros felett kegyetlenül eljárt az idő, a sors azonban…
Kis változás történt ugyan, de ezen a héten sem maradunk ajándék játék nélkül. Ezúttal a menedzsmentjátékok szerelmesei örülhetnek, hiszen az ajándék a Dungeons 3. Bár eredetileg a Wargame – Red Dragon című RTS volt meghirdetve, az Epic Store végül változtatott, és egy másik játékot kapunk. Ez a Dungeons 3, a nagymúltú Dungeon Keeper széria szellemi örökösének szánt, azóta önálló szériává hízott játéksorozat legújabb epizódja. Rossznak lenni néha jó, és ahogy a nagynevű elődtől megszokhattuk, feladatunk itt sem lesz más. A széria eddigi legjobb részében célunk továbbra is egy földalatti kazamata építgetése teletömve csapdákkal, csontvázakkal, zombikkal, és mindennel, ami egy gonosz…
Nyakunkon az új konzolgeneráció, az új gépek pedig már a nagyobb nevek kezében vannak. Egyre több infó lát napvilágot, és ezek között akad néhány kissé aggasztó is, amik leginkább a tárhelyet érintik. Korábban már beszéltünk róla, hogy a Playstation 5 tárhelye az egyedi 825 GB-os kialakításnak köszönhetően mennyire telített. Ezen infók alapján a rendszer telepítése után kb 650 GB szabad tárhely marad az alkalmazásoknak és játékoknak. Ezt Twitteren egy Okami13 nevű szivárogtató erősítette meg. Az általa linkelt videó ugyan már elérhetetlen, a képek magukért beeszélnek. Az Xbox konzolok esetében sincsenek jobb hírek, az arány Microsoft konzoljai esetében is hasonló. A…
A PCI-Express 4.0 támogatást megöröklő megoldás természetesen az Asus jól ismert ROG márkája alatt is igyekszik teret nyerni, ebben a játékosokra célzó sorozatban pedig már korábban is láthattunk néhány kifejezetten ajánlható AMD-s modellt. A ROG a belépőszint helyett erős közép-, illetve felsőkategóriás darabokkal biztosítja az elvárt minőséget, kiemelt figyelmet fordítva a játékosok igényeire. Szerencsére a gyártó ezúttal sem csak a figyelemfelkeltő dizájnra fordított figyelmet, ugyanakkor fejvakarásra késztetheti a gyártó kedvelőit, hiszen az új A GAMING jelzéssel érkező lap olyan, mintha csak egy téli gúnyába bújt ROG B550-F GAMING lenne. Az összehasonlítás tárgyaként szereplő F GAMING amúgy egy igen jól sikerült…