Alapvetően kétféle horror iskola van. Az egyik a feszültségkeltésben hisz, eszközei kifinomultak, patakvér és naturalisztikus erőszakábrázolás helyett a pszichológiai hadviselést választja, így a legdurvább dolgok nem a filmben történnek, hanem a néző fejében.
A másik iskola ezzel szemben nem finomkodik, semmit nem bíz a fantáziára, hanem mindent megmutat. Sercen a vér, reccsen a csont, nemhogy nem fél bepiszkolni a kezét, hanem egyenesen fürdik az emberi belsőségben. A Books of Blood majdnem egész végig ilyen film, és baromi jól áll neki. És azért csak majdnem végig, mert a végén vált a szemétláda, és ezzel a váltással aztán nemcsak a második iskolának felel meg, hanem a pszichológiai vonalat is kipipálja. És az ember csak tátott szájjal bámul a végén, hogy ez de fasza volt. Bizony, bizony, nagyon ajánlott olvasmány.
Ne ijesszen el senkit, hogy igazából egy antológia, mert az elején töredezettnek tűnő szerkezet a végére bazi erős egésszé válik. A bő másfél órás film három, saját lábon is megálló sztorira tagolódik, amit aztán meglepő természetességgel fűz össze. Már a legelején se szarakodik sokat alapozással, hanem egyből módszeresen a lényegre tér, és rémisztget, és nagyon nem válogat az eszközökben. Szellemek, zombik, gyilkosok, jumpscare, testhorror, gyakorlatilag a műfaj teljes skáláját bejárjuk. Nincs üresjárat, faltól falig horror, nem kifinomult, de hatásos.
Clive Barkert egy valamirevaló horrorrajongónak nem kell bemutatni, a nyíltan homoszexuális alkotó filmesként és íróként is számtalanszor tette már le névjegyét (Hellraiser, Korbács, Nightbreed, stb.), ezúttal producerként és ötletgazdaként szállt be, és a Books of Blood (hazánkban Vérkönyvek címmel kapható) című könyvsorozatából adaptálták írásom tárgyát.
A filmet természetesen a lehető legrosszabbul fogadta a kritika, és a közönség is lehúzza, de ez ne tévesszen meg senkit. A horror alapjáraton is gyűlölt és megvetett műfaj (tőle lejjebb már csak ugye a pornó van), a Books of Blood pedig köszöni szépen, vállalja ezt a titulust. Vállaltan bé-filmes, zsigeri móka, a kifinomultságot hallásból se ismeri. Csak egy mocskos ponyva, ami szórakoztatni akarja a műfaj szerelmeseit. És mondjon bárki bármit, ezt a célját maradéktalanul teljesíti.
Ugyanakkor nagyon nem ajánlanám mindenkinek, gyomor kell hozzá és idegrendszer, aki például a most divatos szellemes horroroktól is nagyon parázik, az ettől összefossa magát. Az ijesztgetés ebben ott kezdődik, ahol más filmben végződik, egy Annabelle film csak egy szimpla családi mozidélután ehhez képest.
