Books of Blood (2020) – A horror műfaj köszöni, jól van

2020.10.19.
2 perc olvasás

Alapvetően kétféle horror iskola van. Az egyik a feszültségkeltésben hisz, eszközei kifinomultak, patakvér és naturalisztikus erőszakábrázolás helyett a pszichológiai hadviselést választja, így a legdurvább dolgok nem a filmben történnek, hanem a néző fejében.  

Az örökség jó példa a pszichlógiai horrorra.

A másik iskola ezzel szemben nem finomkodik, semmit nem bíz a fantáziára, hanem mindent megmutat. Sercen a vér, reccsen a csont, nemhogy nem fél bepiszkolni a kezét, hanem egyenesen fürdik az emberi belsőségben. A Books of Blood majdnem egész végig ilyen film, és baromi jól áll neki. És azért csak majdnem végig, mert a végén vált a szemétláda, és ezzel a váltással aztán nemcsak a második iskolának felel meg, hanem a pszichológiai vonalat is kipipálja. És az ember csak tátott szájjal bámul a végén, hogy ez de fasza volt. Bizony, bizony, nagyon ajánlott olvasmány. 

Lehet romlott volt az a virsli.

Ne ijesszen el senkit, hogy igazából egy antológia, mert az elején töredezettnek tűnő szerkezet a végére bazi erős egésszé válik. A bő másfél órás film három, saját lábon is megálló sztorira tagolódik, amit aztán meglepő természetességgel fűz össze. Már a legelején se szarakodik sokat alapozással, hanem egyből módszeresen a lényegre tér, és rémisztget, és nagyon nem válogat az eszközökben. Szellemek, zombik, gyilkosok, jumpscare, testhorror, gyakorlatilag a műfaj teljes skáláját bejárjuk. Nincs üresjárat, faltól falig horror, nem kifinomult, de hatásos. 

Mikor épp meghalsz, és erről eszedbe jut egy mém.

Clive Barkert egy valamirevaló horrorrajongónak nem kell bemutatni, a nyíltan homoszexuális alkotó filmesként és íróként is számtalanszor tette már le névjegyét (Hellraiser, Korbács,  Nightbreed, stb.), ezúttal producerként és ötletgazdaként szállt be, és a Books of Blood (hazánkban Vérkönyvek címmel kapható) című könyvsorozatából adaptálták írásom tárgyát.  

A filmet természetesen a lehető legrosszabbul fogadta a kritika, és a közönség is lehúzza, de ez ne tévesszen meg senkit. A horror alapjáraton is gyűlölt és megvetett műfaj (tőle lejjebb már csak ugye a pornó van), a Books of Blood pedig köszöni szépen, vállalja ezt a titulust. Vállaltan bé-filmes, zsigeri móka, a kifinomultságot hallásból se ismeri. Csak egy mocskos ponyva, ami szórakoztatni akarja a műfaj szerelmeseit. És mondjon bárki bármit, ezt a célját maradéktalanul teljesíti.  

Ugyanakkor nagyon nem ajánlanám mindenkinek, gyomor kell hozzá és idegrendszer, aki például a most divatos szellemes horroroktól is nagyon parázik, az ettől összefossa magát. Az ijesztgetés ebben ott kezdődik, ahol más filmben végződik, egy Annabelle film csak egy szimpla családi mozidélután ehhez képest.  

UgrásFel

További olvasnivaló

Párterápiás örömjáték nemcsak pároknak – It Takes Two játékteszt 

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni az életünk örömeiről, sokszor még a kikapcsolódás

Barbenheimer – Két film egy napon, kritika a Barbie-ról és az Oppenheimerről 

10:30, Lurdy Mozi, kezdődik a nyár talán leginkább várt filmje,