Már zsebelhetőek az Epic Store eheti játékai

2020.09.17.
Publikálta:
1 perc olvasás

Ahogy már megszokhattuk, az Epic Store ezen a héten sem hagy ingyen játék nélkül minket, mindjárt hármat is adnak.

A menedzserjátékok rajongóit több, mint 2500 valódi klubbal, és 500 000 játékkossal várja a Football Manager 2020, hogy a „megyekettőből” egészen a bajnokságig repítsük csapatunkat.

A nyílt világú akciójátékok szerelmesei egy Ubisoft üdvöskével, a 2016-ban megjelent Watch Dogs 2-vel lehetnek gazdagabbak, melyben Marcus bőrébe bújva, a DedSec nevű hackercsoport tagjaként igyekszünk igazságot szolgáltatni egy kizsákmányoló techmogul ellen. Mindezt a magunk kétes humorával és San Francisco hangulatával megfűszerezve egy kellemes játék részesei lehetünk, melyben, ha sikerül túltenni magunkat a szereplők meglehetősen egyedi megnyilvánulásain, jópár órát eltölthetünk.

Harmadik, egyben utolsó játékunk a Stick it to The Man! című alkotás, melynek készítői valószínűleg valami meglehetősen egyedi produktumot tehettek a reggeli kávéjukba. Történetünk főhőse ugyanis Ray, aki egy papírvilágban él, és egy reggel arra ébred, hogy egy nagy rózsaszín kéz nőtt a hajából. Ja. Tényleg. Hagyok időt. Mehet? Nos, őt irányítva igyekszünk megoldani eme világ ügyes-bajos kis dolgait egy oldalnézetes, logikai-platformer képében. Az értékelések meglepően jók, az egyedi látványvilág és hangulat pedig mindenképp megér egy próbát.

A három játékot az alábbi linkeken tudjátok letölteni, jó szórakozást kivánunk hozzájuk:
Watch Dogs 2
Stick it to the Man!
Football Manager 2020

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Itt az Android 11

Következő cikk

Sámán Király – Mozgásban a 2021-es anime!

UgrásFel

További olvasnivaló

Fejlesztői videón az UFL, a FIFA és az eFootball riválisa

Az UFL a tavalyi Gamescom során mutatkozott be, a Strikers

Marvel Snap – A játék alkotója elmondta véleményét egy esetleges single player módról

A Hearthstone után most a Marvel hőseivel a főszerepben kártyázhatunk.