Az ő véleményeikből szemezgettem, a felépítés az lesz, hogy jön egy vélemény tőlük, amire aztán én reagálok, és a végére így egy egész komplex képet kaphatunk a témával kapcsolatban. Plusz, most először nem érzem magam egyedül írás közben, hanem olyan, mintha velük együtt dolgoznék, úgyhogy én nagyon élem a dolgot, remélem ti is szeretni fogjátok.
És akkor kezdjük is el. Az Alien franchise a popkultúra szerves része, megkerülhetetlen monolit, és megérdemelten. Próbáljuk hát összeszedni, hogy miért is szeretjük ennyire.

Mondja trollkommentelőnk, a válasz pedig: ülj le, fiam, egyes. Menjünk is tovább.

Mondja István, és nehéz vele vitatkozni, bár szerintem egy fontos, sőt, talán a legfontosabb láncsszem kimaradt, de erről majd később.
Amiben igaza van, az az, hogy a modern mozi két nagyágyúja óriásit alkotott. Ridley Scott első Alien filmjét gyakorlatilag az összes utána következő sci-fi másolta és másolja a mai napig, éppen ezért ma már nem tűnik akkora formabontó műnek, mint ami, mivel azóta ezerszer forgatták újra, és ezerszer láttuk viszont. Személy szerint bármikor könnyedén elalszom rajta (shame on me), ami nem a minősége miatt van, hanem azért, mert nem tud érzelmileg bevonni. Mestermű, nem vitatom, de mint filmet, nem tudom élvezni, annyiszor láttam már más köntösben. Mint tanulmányt, filmkészítői mesterkurzust annál inkább, a díszletek, a beállítások, a kameromozgások zseniálisak, viszont rommá nyúlta mindenki, ezért számomra a varázs oda. És ez nem a film hibája, hanem az enyém, ez van. Ridley Scott miatt akart akkor mindenki rendező lenni, többek között James Cameron is.
Az a James Cameron, aki már javában az Alien második részének forgatókönyvén dolgozott, mikor megkapta a lehetőséget, hogy megrendezze a Terminátort (1984), ezért odébb tolta az Alien projektjét. Az Alien filmek producerei be is rágtak, de azért bekérték Cameron tervezetét, egy 40 oldalas treatmentet, ami aztán annyira megtetszett nekik, hogy szóltak Cameronnak: megvárunk, öcskös.
RIPLEY EREDETILEG MEGHALT VOLNA AZ ELSŐ RÉSZBEN

Bizony, Ridley Scott azt tervezgette az Alien angliai forgatásán, hogy megöli Ripleyt. A terv szerint a végső összecsapást a xenomorffal nem élte volna túl. Fel is hívta a Fox fejeseit nagy ötletével, amitől elmondása szerint azonnal megfagyott a vonal végén a levegő. 14 órán belül megjelent a forgatáson a stúdió vezetője, és azt mondta neki, hogy ott helyben kirúgja, ha nem tesz le a tervéről. Letett, és azóta is beismerően nyilatkozza, hogy hatalmas hülyeség lett volna akkor végezni vele. Sigourney Weaver bólogat.
A MÁSODIK ELJÖVETEL

Mondja Krisztina, és még ezt teszi hozzá:
A technikai megvalósítás pedig csúcsszuper. Mai szemmel is teljesen élvezhető, egy pillanatra le nem veszed a szemed a képernyőről!
Ezzel se nagyon tudok vitatkozni. Minden alkalommal sikeréhes, friss koncepcióval rendelkező rendezők dolgoztak rajta. A Walter Hill vezette, minden film mögött álló produceri csapat ezt mindig tök jól csinálta.
James Cameron 19-re lapot húzott, és bejött neki. Új szintre emelte a franchise-t. Minden szinten emelte a tétet, több alien, több szereplő, nagyobb helyszín, még több Ripley, még több akció, még nagyobb tét.
A bolygó neve: Halál nálam abszolút első az Alien filmek között. Mindig beszopom. Élvezem, olyan, mint hazatérni, vagy újra találkozni egy régi baráttal. Nyilván James Cameron miatt van, akinek minden filmjét szeretem, mind 10/10 nálam. Igen, az Avatar, a Titanic, és a Két tűz között is.

Írta Eszter, és tűpontos megfigyelés. A zsigereinkig hatol a lény, szó szerint és átvitt értelemben is.


Írta Patrik, és valóban extrém hatásos Giger munkája.
Hogy összetéveszthetetlen lenne bármi mással? Dehogy, a xenomorf pont olyan, mint egy hatalmas f@sz. Mint egy hatalmas, szabadon tomboló férfipotenciál, mikor semmi más nem számít neki, csak az, hogy b@sszon. Maga a megtestesült férfierő, ha már szimbólumokban beszélünk, az arctámadó pedig nem más, mint egy pina, egy ösztön vezérelte verziója, ami semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy szaporodhasson. Igen, tudom, morbid gondolatmenet, viszont száz, hogy átfutott Giger agyán.
Hamarosan folytatjuk…
1 hozzászólás
Pingback: ELLEN RIPLEY, A LEGJOBB HŐSNŐ EVÖR – Miért lett sikeres az Alien franchise? #2. - Techyou