MythForce – A ’80-as évek rajzfilmjei elevenednek meg a Beamdog új játékában

2022.04.13.
Publikálta:
1 perc olvasás

Le sem tagadhatná, honnan kölcsönözte az inspirációt a MythForce grafikája, de ez a legkevésbé sem probléma, sőt!

A Beamdog neve többeknek a klasszikus DnD-játékok felújított változata kapcsán lehet ismerős. A Baldur’s Gate, a Neverwinter Nights vagy épp az Icewind Dale Enhanced Edition után azonban a fejlesztők egészen más vizekre eveztek, és egy egészen mókás új projektet hoztak tető alá. Ez lenne a MythForce, aminek már a bemutatkozó előzetese is igen pofásra sikeredett:

A ’80-as évek klasszikus rajzfilmjeit idéző intro és stílus persze az egész játék stílusára jellemző, így gyakorlatilag egy megelevenedett rajzfilmben játszhatunk. Feladatunk egy négy fős csapat tagjaként különféle kazamaták és várak kifosztása, ellenfeleink legyűrése, és persze a minél jobb loot begyűjtése. Mindezt alaposabban is szemügyre vehetjük a rövid játékmenet előzetesben is, amit alant meg is tekinthettek:

A változatosságról a roguelite elemek és a négy főhős, Victoria, Rico, Maggie és Hawkins különböző képességei gondoskodnak. A siker legfőbb eleme természetesen ebben az esetben is a csapatmunka lesz. Ez azonban még nem minden.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”3488,6451″]

A Beamdog ugyanis jelezte, hogy a későbbiekben tovább bővíti majd a játékot, így újabb helyszínek és hősök is várhatók a kalandhoz. A MythForce korai változata egy hét múlva, április 20-tól lesz elérhető az Epic Store polcáról.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Megérkezett a Stranger Things negyedik évadának teljes előzetese

witcher-nextgen-cover
Következő cikk

Csúszik a Witcher 3 nextgen változata

UgrásFel

További olvasnivaló

Wild Hearts – Megjelenési dátumot villantott az EA és a Koei Tecmo Monster Hunter-szerű játéka

Hatalmas szörnyekből, szamurájokból és furcsán eszkábálható eszközökből sem lesz hiány

The Finals – Mozgásban a Battlefield-veteránok új shootere

Pörgős, robbanásokban és rombolhatóságban gazdag játékmenet videót villantott a finn