Gyűrű

Premierdátumot kapott A Gyűrűk Ura-sorozat

2021.08.02.
Publikálta:
1 perc olvasás

Jöttömre ne három nap múlva számítsatok, az Amazon sorozata ugyanis még jócskán várat magára.

Nemrég számoltunk be róla, hogy A Gyűrűk Ura alapján készül egy animációs film, most pedig a fantasy alapján készült sorozatról tudtunk meg néhány új információt. A széria Twitterén ugyanis megjelent az első hivatalos kép, a tweetben pedig a várható premier dátuma olvasható. Ennek alapján az Amazon sorozata 2022. szeptember 2-án esedékes, a szolgáltató pedig azt is elárulta, hogy az epizódok hetente érkeznek majd. A bejelentés mellé egy új képet is kaptunk, de ennél többet sajnos nem árultak el.

Az Amazon nagyszabású sorozatában rengetegen szerepelnek majd, többek közt Cynthia Addai-Robinson (A zöld íjász, Spartacus – Vér és homok), Robert Aramayo (Mindhunter, Trónok harca), Markella Kavenagh, Dylan Smith (Az útvesztő: Halálkúra), Tom Budge (Pacific – A hős alakulat), Thusitha Jayasundera (Az idegen) vagy épp Peter Tait, aki A Gyűrűk Ura: A király visszatér Shagratjaként is szerepelt. A szériát a Peter Jackson-féle filmekhez hasonlóan Új-Zélandon forgatják.

A történet évezredekkel A hobbit cselekménye előtt, a Másodkorban játszódik, és éppen emiatt Szauron biztosan hiányozni fog az első évadból. Láthatjuk ellenben Celebrimbort, a mestert, aki a Három Gyűrűt kovácsolta. Az alkotók korábban azt is elárulták, hogy a sorozatban ugyan lesz némi meztelenség, de nem szexuális célból, pusztán a világ hitelesebb ábrázolása miatt.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”4710,5387″]

A Gyűrűk Ura mellett nemrég új információk láttak napvilágot egy másik népszerű fantasy, a Trónok harca spin-off sorozatai kapcsán, amikről az alábbi linken olvashattok többet.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

half life 2
Előző cikk

Készül a Half Life 2 Remaster, noha nem hivatalos felújításról van szó

wayward realms
Következő cikk

The Wayward Realms – Leleplezték új játékukat a The Elder Scrolls korábbi fejlesztői

UgrásFel

További olvasnivaló

Remake-t kap az első Wizardry-játék

Az eredetileg 1981-ben megjelent Wizardry teremtette meg a csapat alapú

Írósztrájk Hollywoodban, mi lesz veled Stranger Things és többiek?

Minden, amit tudni érdemes a helyzetről, röviden. Ha kicsit is