„Los Angeles-i szigetek, 2089. Az emberek többsége kórosan technológiafüggő, a szennyezett világ elől jótékony tudatlanságba menekült élvhajhász, aki lop, csal és öl, csak hogy hozzájusson a következő digitális adagjához. Kiberizgalmak a nyomasztó valóság helyett – ez a nép új ópiuma, és egyetlen nagyvállalati gengszter, egy drótbáró uralja az egész hálózatot.
De kihez is fordulhat egy ilyen gátlástalan zsarnok, ha fenyegetve érzi az uralmát? Erre valók az olyan rendbiztosok, mint Led Dent és Debbie Decay. Legújabb küldetésük Los Angeles mérgező pöcegödréből Tokió titokzatos édenkertjéig vezeti a kőkemény párost. De vajon át tud-e lépni a mételyben felnőtt rémálompár egy másik világba úgy, hogy nem taszítja romlásba? „
Fent a hivatalos szinopszisa látható ennek a 264 oldalas, masszív, keménykötésű képregénynek, ami modern klasszikusnak számít a műfajában. És nem véletlenül.
2020-ban is illik ránk a fenti leírás, a valóság elől mindenki a Facebookra, Instagramra, Tik Tokra, videójátékokba menekül, igaz barátok helyett inkább youtuberekkel és influenszerekkel találkozunk nap, mint nap, a valóságot szinte a minimumra csökkentettük.
És ezt a mai valóságot gondolja tovább Rick Remender, az Orgyilkos osztállyal befutó író. Nagyon csípem a fazont, tudja, milyen alulról, a társadalom aljáról figyelni a világot, és ez a látásmódja itt is erősen kidomborodik. Sean Murphy rajzolóval kiegészítve (aki most az egyik legnagyobb rocksztár a szakmában) egy olyan jövőt tárnak elénk, ami embertelen, brutális és gusztustalan.
Kőkemény kiberpunk jövőt tálalnak az olvasónak, amiben az emberiséget egyetlen dolog érdekli, hogy a benne lakozó ösztönlényt kielégítse. Csak játszik, és drogozik, és kefél, és nem feltétlenül a valóságban, a lényeg az élmény.
Durván 18-as karikás cucc, cici, pöcs, vér és káromkodás majd minden oldalon, de nem öncélúan, hanem mindvégig társadalomkritikusan. Mint a legjobb felnőtteknek szóló, nagy hollywoodi sci-fik, amik mára kihaltak: a Robotzsaru (1987), a Totall Recall – Az emlékmás (1991) vagy a Csillagközi invázió (1997). Mind tökös társadalomkritika és vagány akciófilm is egyben, és ugyan a Tokió szellem képregény, a lelki rokonságuk megkérdőjelezhetetlen.
Ugyanakkor a történet mozgatórugója egy szerelmi történet, és mint ilyen, nagyon működik, és totál átélhető. Nem akarom lelőni a poént, a lényeg, hogy nem egy szokásos happy endbe torkoll a történet, de épp ettől lesz egyszerre szép, megindító és tanulságos.
A képregényt a Fumax jóvoltából olvashattam.
