A mai nappal egy újabb, egykor sikeres MOBA tűnik el végleg.
A MOBA műfaj egyeduralkodója vitathatatlanul a League of Legends, azonban több vetélytársa is sikeresen megtalálta saját közösségét. Ilyen a DOTA 2, vagy éppen a sokkal inkább TPS-re hajazó Smite, valamint a 2010-ben indult Heroes of Newerth is, ami a maga idejében kifejezetten sikeres játéknak számított. Magam is beleöltem jó néhány kellemes órát, noha a MOBA műfaj sosem vonzott különösebben. A mai nappal azonban véget ért a Heroes of Newerth élete, a fejlesztők ugyanis végleg lekapcsolták annak szervereit.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”6939,7014″]
Az eredetileg S2 Games által fejlesztett, korábban fizetős, majd később ingyenes modellre váltott MOBA jogai 2015-ben a Frostburn Studioshoz kerültek. Innen még négy éven át kapott frissítéseket, 2019-ben azonban bejelentették, hogy megszűntetik a támogatást, tartalmi frissítések nem, csupán egyensúlyt fixáló javítások érkeznek majd, ezzel véglegessé vált a 130 hőst tartalmazó paletta. A fejlesztők tavaly decemberben jelentették be, hogy leállítják a játék szervereit, ezt követően már játékon belüli tárgyakat sem vásárolhattunk, idén év elejétől pedig már új felhasználói fiókot sem lehetett létrehozni.