Végleg leáll a Hyper Scape, a Ubisoft battle royale játéka

Sem a játékosok, sem a cég elvárásait nem tudta megugrani, így hamarosan végleg leállnak a szerverek.
hyper scape techyou

That’s what I call Hyper eScape. Sorry 😖

Sokan igyekeztek meglovagolni a battle royale műfaj sikerét. A PUBG – azóta ingyenesen játszható – műfajteremtő megjelenése óta a Fortnite mellett sikeresen kinőtt még az Apex Legends, vagy épp a CoD Warzone. Erre a vonatra próbált felülni a Ubisoft is a Hyper Scape című pörgős battle royale játékával, ami a béta alatt egész sikeresnek is látszott, hiszen sok érdeklődőt vonzott. A 2020 augusztásban indult játék papíron nagyon jól hangzott. Pörgős meccsek, vertikális csataterek, 100 fős küzdelmek, ráadásul valódi közösségi élménnyé tették, hiszen streamerként a nézők is alakíthattak a meccseken. A megjelenés után azonban valahogy csak nem érkeztek a játékosok.

Éppen ezért a kiadó 2020 októberében úgy döntött, hogy jelentősen átdolgozzák a játékmenetet és a rendszereket, ám így sem sikerült komolyabb játékosbázist kialakítaniuk. A Hyper Scape sem a közönség, sem a cég elvárásainak nem tudott megfelelni. Frissítést legutóbb tavaly áprilisban kapott, de a közösségi médiás felületein sem volt túlságosan aktív a Ubisoft.

A munka ugyan zajlott, de a Ubisoft közleményéből kiderült, hogy végleg kihúzzák a dugót a játék alatt és április 28-án leállítják a Hyper Scape szervereit. A játékosoknak megköszönték a támogatást és kiemelték, hogy az itt tanultakat más projektek fejlesztésénél kamatoztatják majd.

Ilyen lehet az XDefiant is, amely a Ubisoft nevesebb shootereinek szereplőit ereszti össze egy végső leszámolásra.

Krees
Geek, gamer, könyv- és sorozatfüggő, egyébként designer, néha panelbuddha.