Kipróbáltuk – Magic: Legends

2021.03.24.
Publikálta:
2 perc olvasás

A tegnapi nappal nyílt bétát kapott a népszerű kártyajáték univerzumán alapuló akció-rpg, mi pedig rögtön bele is vetettük magunkat.

Frissítés: A stream időpontja változott, holnap (március 25.), délután 5 óra körül kezdünk.

A free to play (azaz ingyenesen játszható) címek piacán azért akad néhány cím, amire érdemes figyelni. Ha már akció-szerepjátékról van szó, sokak számára pozitív példa a Path of Exile, de rengetegen játszanak a Call of Duty: Warzone-nal, vagy épp a Blizzard Hearthstone című kártyajátékával. Van tehát kihívás bőven, de a Cryptic Studios nem fél ettől. Nekik köszönhető a Magic: Legends című alkotás, amely a népszerű kártyajátékot egy akció-szerepjáték képére formálja át. Az eddig látottak alapján meglepően sikeresen.

Planeswalkers assemble

Karakterünk egy Planeswalker (afféle mágus), ám karakterosztályunk már nem a szokásos harcos-íjász-mágus vonalon mozog, annál sokkal egyedibb képességeket és karaktereket kapunk. A Geomancer például egy föld elemet használó közelharci gyilkológép, aki a tűz elemét sem veti meg, így lávafolyamokkal áraszthatja el ellenfeleit. A Beastcaller amolyan druida, aki a szokásos bot helyett bizony egy testes fejszével, na meg persze idézett lényeivel küzd. A Mind Mage az elme mestere, pszichés erejét használva harcol. A Sanctifier a papok helyi megfelelője, fény mágiával és angyali segítséggel küzd, míg a Necromancer ennek tökéletes ellentéte, hiszen az alvilág szolgáit hívhatja segítségül.

A harcrendszert is megvariálták, hiszen a szokásos akció-rpg képességek nem egészen a megszokott módon működnek. Bár eleinte furcsa, de gyakorlatilag egy valós időben használható kártyás rendszert alkottak meg (a múlt kötelez, ugyebár). Mire gondolok? Két alapképességünk mellett további képességeket szerezhetünk, amiket egy „pakliba” rendezve használhatunk. Egy képesség elnyomása után a következő képesség veszi át a helyét, majd ha azt is használtuk, egy újabb lép a helyébe, egészen addig, amíg körbe nem érünk. Maximum négy lap lehet ilyen módon a „kezünkben”, ami meglepően taktikus élményt kínál, hiszen egy jól tartalékolt heal vagy erősebb támadás önmagában sokat fordíthat a csata kimenetelén.

A teljeskörű tesztet később olvashatjátok, így többet nem mesélnék a játékról, helyette nézzétek meg magatoknak az alábbi videón, vagy csatlakozzatok a folytatáshoz élőben holnap (március 25.) délután ~5 órától a twitch.tv/nexushu oldalon.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

50 millió dollár a váltságdíj – Feltörték az Acert

Következő cikk

Miért nem szidjuk Zack Snyder Az Igazság Ligáját?

UgrásFel

További olvasnivaló

Fejlesztői videón az UFL, a FIFA és az eFootball riválisa

Az UFL a tavalyi Gamescom során mutatkozott be, a Strikers

Marvel Snap – A játék alkotója elmondta véleményét egy esetleges single player módról

A Hearthstone után most a Marvel hőseivel a főszerepben kártyázhatunk.