PC és PS5 kiadást kapnak a Nioh játékok

A soulslike műfaj szerelmesei örülhetnek, hiszen 2021-ben érkezik a mindkét Nioh játékot tartalmazó kollekció, és a PC-s megjelenés is.
nioh complete collection cover

A Koei Techmo bejelentette, hogy jövőre Playstation 5 és PC kiadást kap a népszerű akció-rpg.

A soulslike zsáner egyik legsikeresebb képviselője a Koei Techmo által kiadott Nioh széria. A nyugati világ mitológiáján alapuló akció-rpg nehézsége és komoly tudást igénylő játékmenete révén a soulslike műfajt kedvelők egyik nagy kedvence.

A kiadó most bejelentette, hogy a játékok 2021 február 5-én újabb platformokra érkeznek. A PS5 tulajok megvásárolhatják a Nioh Collection-t, amely egyben tartalmazza az eredetileg 2017-ben megjelent első, és az idei második rész felújított változatát. Emellett természetesen külön címként is elérhetőek lesznek a platformra. Ez a verzió 4K felbontást, és akár 120FPS-t is támogat.

A PS4 tulajok számára elérhető lesz a Nioh 2 – Complete Edition, amely az alapjáték mellett mindhárom DLC-t tartalmazza. Azok, akik PS4 rendszerekre megvásárolták a Complete Edition változatot, később ingyenesen frissíthetik játékukat PS5 rendszere is. Az alapjáték jelenlegi tulajdonosai szintén ingyenesen frissíthetik a játékot, ebben a verzióban azonban nem lesz elérhető a 3 DLC által nyújtott extra tartalom.

Ugyanez a verzió érkezik PC-re is, amiben a 4K és ultraszéles monitorok támogatása mellett akár 120 FPS-ben is élvezhetjük a játékot. Természetesen teljesen személyre szabhatjuk az irányítást, de a program a controllereket is támogatja. A Steamen megjelenő PC verzió mellé egy exkluzív “Valve Helmet” is jár.

Krees
Geek, gamer, könyv- és sorozatfüggő, egyébként designer, néha panelbuddha.