Pioner – Ha a Tarkov és a Stalker tetszett, ezt is nézd meg

2021.05.21.
Publikálta:
1 perc olvasás

Le sem tagadhatná az orosz gyökereket a Pioner című poszt apokaliptikus FPS.

Az orosz gyökerekkel rendelkező GFA Games még 2017-ben jelentette be Pioner névre keresztelt túlélős FPS-ét. A játék egy poszt-apokaliptikus szovjet szigeten játszódik majd, melyet egy anomália teljesen elszeparál a külvilágtól. Erről pedig egy – csak azért is orosz – játékmenet előzetest is megnézhettek.

Az Escape from Tarkovhoz hasonlóan feladatunk itt is a túlélés, a fegyverek pedig szintén fejleszthetők, alakíthatók, bár a rendszer – némileg szerencsére – jóval egyszerűbbnek, felhasználóbarátabbnak tűnik, mint a Tarkov esetében. A Pioner azonban nem csupán ezzel vár, a fejlesztők szerint ugyanis egy MMO-val lesz dolgunk, így szövetséges NPC-kkel is interakcióba léphetünk, de közös Raideket is szervezhetünk. A túlélés mellett pedig bázisunk védelme is fontos szerepet játszik majd.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”3789,3511″]

A Pioner a tervek szerint valamikor 2021 végén, vagy 2022 elején érkezhet, egyelőre csak PC-re. Alig várjuk az Adider melegítős túlélést! 😉 Nektek hogy tetszik a játék?

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Overwatch 2 – Minden változtatás és újdonság a tegnapi livestreamből

Következő cikk

Titanfall – Hackertámadás érte a szervereket

UgrásFel

További olvasnivaló

The Finals – Mozgásban a Battlefield-veteránok új shootere

Pörgős, robbanásokban és rombolhatóságban gazdag játékmenet videót villantott a finn

Launch traileren az Overwatch 2, új részleteket is elárultak a fejlesztők

Hamarosan indul az Overwatch 2, amely ingyenesen játszható többjátékos meccsekkel