Temérdek újdonságot hoz a No Man’s Sky legújabb kiegészítője, ami a játék őrszemeit helyezi a középpontba.
A tegnap említett Cyberpunk indulása mellett a No Man’s Sky rajtja is döcögősre sikerült, de talán ezt el is felejthetjük, hiszen a Hello Games csapata azóta temérdek tartalommal, játékelemmel és minden egyéb finomsággal látta el a programot, egy egészen szórakoztató, felfedezős, nyílt világú túlélőjátékká formálva azt. Most pedig ismét újabb tartalmat kapunk, a tegnapi napon ugyanis – előzetes bejelentés nélkül, ahogy az lenni szokott – megjelent a Sentinel.
Ahogy nevéből is sejthető, a játék ezen expanziója a játék őrszemeit (Sentinel) helyezi az új történet középpontjába, alaposan feltápolva azokat. Az őrzők ugyanis új fegyvereket és páncélokat kaptak, már amennyiben nem teljesen új formában bukkannak fel, nem is beszélve a komolyabb kihívást jelentő Exomech formáról. Természetesen a kihívás jutalma sem marad el, a játékosok mostantól felfedezhetik a Sentinel Pillarok titkait, az új történeten keresztül pedig az őrszemek múltjára is fény derül.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”5621,2091″]
Emellett új fegyverek, kiegészítők, egy vadonatúj mech, álcaruha, új expedíciók és számos egyéb újdonság színesíti a játék világát. A Sentinel frissítés már elérhető minden játszható platformra, a Nintendo Switch-es változatra azonban még várni kell, de hamarosan érkezik.