A 10 kedvenc filmem 2020-ból

2020.12.21.
Publikálta:
5 perc olvasás

Érezhetően visszaesett a kínálat, és nemcsak a nagy hollywoodi produkciókból jött kevesebb, hanem apró gyöngyszemeket is nehezen talált az ember, ha egyáltalán talált. Olyan év ez, amikor már egy-egy jól sikerült zsánerfilmet is mennyei mannaként kell kezelni, a lista összeállításakor pedig azzal a problémával szembesültem, hogy nagyon szűk a választéka azon filmeknek, amik szóba kerülhetnek. Mindig vannak olyan emberek, akik panaszkodnak, hogy már nem csinálnak olyan jó filmeket, mint régen, és most először kell igazat adnom neki, tényleg gyenge évet zártunk. Ugyanakkor egy színvonalas tízes lista még ezekből is simán összejött, úgyhogy vágjunk is bele. 

10. SpongyaBob: Spongya szökésben 

Na, hát igen, SpongyaBob benne van a top10-ben! Hiába, ilyen év ez, de amúgy teljesen megérdemelt a helye, 2020 egyik legszórakoztatóbb fimje, az újranézési faktora pedig magas. Bővebben itt.

9. Mank 

Nagyon szerettem Fincher új filmjét, bővebben itt. 

8. Color out of Space 

Igazi gurmé horror, csodaszép nagybetűs lovecrafti rémálom, ami nyomot hagy a nézőn. Lelket borzoló bé-filmes ballada, ami mindent tud a műfajról, amit tudni lehet. Nicolas Cage és családja egy vidéki kúrián tengeti az életét, amikor “színek” tűnnek fel az égen, amitől szép lassan gyökeresen változik meg minden körülöttük. Először csak apró furcsaságok történnek, viszont később már a természet törvényei is kifordulnak önmagukból.  

7. Felkeverve  

Mikor láttam nem úgy éreztem, hogy helye lesz év végén egy ilyen listán, de ez a film szépen, csendben növekszik bennem, egyre biztosabb vagyok benne, hogy sokszor fogom még elővenni. Szép, letisztult sztori egy életközepi válságról, vicces és elgondolkodtató, Bill Murray megy egy isten. 

6. A láthatatlan ember 

Leigh Wannel az instant klasszikussá váló Upgrade (2018) után újra villantott. Milliószor lerágott csontból főzött új filmje friss és ízletes, köszönhetően annak, hogy a hangsúlyt egy toxikus kapcsolatból menekülni próbáló nőre helyezte, amitől elegendő érzelmi muníciót kap a film ahhoz, hogy a végéig izgalmas maradjon. És láthatatlan ember sosem volt még ilyen félelmetes, az egész film egy folyamatos para, hogy bárhol ott lehet. Abban nem vagyok biztos, hogy ez a film is klasszikus-e, de abban igen, hogy nagyon közel van hozzá. 

5. Borat utólagos mozifilm 

Az év legfaszább vígjátéka, szétcsattan a poénoktól, bátor, merész, és nem fél mindenből viccet csinálni, ami így 2020-ban, a #metoo után qrva nagy szó. Bővebben itt írtam róla. 

4. A platform 

Állandó sirám, hogy a streaming korszak tönkreteszi a filmkészítést, ami totál baromság. Sőt, igazából még segíti is a tehetséges filmkészítőket. Itt van például ez a spanyol sci-fi, ami a Netflixnek köszönhetően néhány hónap alatt az egész világon kultstátuszba lépett, és tegyük hozzá, hogy jogosan. Ugyan a filmes oldalak szalagcímei a brutalitásával próbálták eladni, nem kell olyan erős gyomor hozzá, már ami az erőszak és a gusztustalanság részét illeti. Az alapötletéhez viszont annál inkább. Zseniális leképzése a társadalomnak, és az egész film egy brutális metafora az emberiség 21. Századi berendezkedésére. Nagyszerű, és elgondolkodtató utat járunk végig a főhőssel, kár, hogy az utolsó harmad kicsit már akad, és a végére teljesen elfogy a szufla, így pokoljárásunk végéről a nagy megfejtés elmarad. 

Mindenkinek látni kellene egyszer, akiben van egy kis szociális érzékenység, és vágy arra, hogy átlássa a társadalmat. Nagyszerű, brutálisan őszinte és elgondolkodtató, az egyetlen hibája, hogy a fejünkre olvassa az emberiség hibáit, de megoldást nem kínál rá.  

3. Előre 

A Pixar idei animációs filmje ismét tanítanivalóan épít egy komplett új világot, miközben kalandra hív, megnevettet és megríkat szívhez szóló történetével. Mondhatnám, hogy csak a szokásos, de az igazság az, hogy ámulva bámultam a sztori felépítését, hogy minden a helyén van, nincsenek felesleges jelenetek, minden történés egyenes következménye a cselekménynek, aminek szerves része a karakterek fejlődése, hogy mit akar mondani a film, hogy mi az üzenet. Százmillós mega animáció, több száz ember munkája, mégis meg tudja őrizni a szerzői filmek érzékenységét. Ez a Pixar klasszikusainak a titka, és ugyan elsőre azt mondtam, hogy nem ér fel hozzájuk, így utólag változtatnék véleményemen: de bizony felér. 

2. Vidéki ballada az amerikai álomról 

Nagyon lehúzzák a kritikák, a nézők se különösképp kedvelik, én viszont a saját problémáimra találtam be, és hatalmas terápia volt számomra a film. Végig olyan érzelmi hullámvasúton tartott, mint idén semmi más. Kritikám itt.

1. Kinek a háza? 

Szeretem a horrort, és ez abszolút olyan film, amit van is kedvem újranézni, ami ennél a zsánernél qrva nagy szó. Idén ennél az egyetlen filmnél éreztem, hogy olyan élményt ad, amit semmi más nem tud. Örök kedvencem marad, bővebben itt írtam róla. 

Akik közel voltak, hogy felkerüljenek a listára: Téli menedék, Nyomorultak, Mindig az ördöggel, Talpig fegyverben. 

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

ELLEN RIPLEY, A LEGJOBB HŐSNŐ EVÖR – Miért lett sikeres az Alien franchise? #2.

stardew valley
Következő cikk

Stardew Valley – Megjelent az 1.5-ös verzió

UgrásFel

További olvasnivaló

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az

Párterápiás örömjáték nemcsak pároknak – It Takes Two játékteszt 

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni az életünk örömeiről, sokszor még a kikapcsolódás